14 Jun

2022. június 9-10-én Luxembourgban került sor a versenyképességért (iparpolitika, belső piac, kutatás, űrpolitika) felelős miniszterek találkozójára, amelyen Magyarországot Baranyai Gábor nagykövet képviselte.


 

 

Az első napon, az ipari, belső piaci szekció ülésén a miniszterek általános megközelítést fogadtak el a fogyasztói hitelekről szóló irányelvről. A javaslat célja, hogy biztosítsa a fogyasztóvédelem magas szintjét, felszámolja a piac széttöredezettségét és javítsa a fogyasztói hitelek piacán a határokon átnyúló együttműködést.

Ezt követően a Versenyképességi Tanács áttekintette az európai félvezető-ökoszisztéma megerősítését célzó intézkedési keret létrehozásáról szóló rendelet (chipekről szóló európai jogszabály) tárgyalásának állását, az elért eredményeket és a jogalkotási munka folytatásának irányát, majd a miniszterek irányadó vitát folytattak az európai stratégiai ipari ökoszisztémák rezilienciájának erősítéséről. A tagállamok ezzel összefüggésben hangsúlyozták a nyersanyagok és a nyersanyagok kapcsán létrejövő stratégiai együttműködési megállapodások jelentőségét, melyek elengedhetetlenek az ipar zöld és digitális átmenetének biztosításához. Mindemellett a körforgásos gazdaság nyersanyagellátásban betöltött szerepére is sokan rávilágítottak. Az egyebek napirendi pontok között a francia elnökség tájékoztatta a tagállamokat a fogyasztók zöld átállásban való szerepvállalását javító irányelvtervezetről.

Az ülés második napján, a kutatási szekcióban a miniszterek három tanácsi következtetést fogadtak el, nevezetesen a kutatás és innováció terén folytatott nemzetközi együttműködés elveiről és értékeiről, a nyílt tudományról és az európai missziókról.

A miniszterek politikai vitát folytattak a fiatal kutatók válság idején történő támogatásáról: hogyan lehet összehangolni az uniós fellépést a kutatókat érintő jelenlegi kihívások leküzdése érdekében, és hogyan lehet segíteni a kutatókat a fenntartható karrierépítésben. A miniszterek egyetértettek, hogy a COVID19-járvány és az ukrán háború negatívan hatottak a kutatók karrierlehetőségeire és tovább lépésükre, különösen ami a fiatal kutatókat illeti. Németország, Hollandia, Belgium, Svédország, Magyarország és Csehország kiemelték, hogy főként a nőket érintette hátrányosan a járvány, tekintettel arra, hogy a gyermekek gondozása nagyrészt rájuk hárul. Az országok számos intézkedést hoztak a kutatók járvány és az ukrajnai háború hatásainak kezelésére. Támogatták az uniós szintű fellépést és a kutatói életpálya feltételeinek európai szintű kialakítását. 

A kétnapos ülés záró szakaszában az űrpolitikáért felelős miniszterek megvitatták az EU űrprogramjának rugalmasságát és versenyképességét, politikai iránymutatást adtak a Kopernikusz program jövőbeli fejlesztéseihez és az űrforgalom irányításával kapcsolatos uniós megközelítéshez.