12 Sep

Azért ítélik el Magyarországot, mert a magyar emberek úgy döntöttek, "nem leszünk bevándorlóország" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Parlament keddi plenáris ülésén, a magyar jogállamisági helyzetről szóló Sargentini-jelentésről folytatott vitában.


Hangsúlyozta: "visszautasítom, hogy a bevándorlásparti erők fenyegessék, zsarolják, rágalmazzák Magyarországot és a magyar embereket".

Minden nemzetnek és tagállamnak joga, hogy eldöntse, miképpen rendezi be saját életét a saját országában. "Mi megvédjük a határainkat, és csak mi fogjuk eldönteni, kikkel élünk együtt. Kerítést építettünk és megállítottuk az illegális migránsok százezreit. Megvédtük Magyarországot, és megvédtük Európát" - jelentette ki, úgy fogalmazva: a mai eset az első az Európai Unió történetében, amikor egy közösség elítéli a saját határőreit.

 
tn496c0.jpg
 
 

A kormányfő leszögezte: Magyarország nem enged a zsarolásnak.

Magyarország védeni fogja a határait, megállítja az illegális migrációt és védeni fogja a jogait. Ha kell, Önökkel szemben is".

"Mi, magyarok készen állunk a jövő májusi választásokra, ahol végre az emberek dönthetnek Európa jövőjéről" - hangoztatta Orbán Viktor.

Kiemelte: "azért állok most itt, és védem meg a hazámat, mert a magyarok számára a szabadság és a demokrácia, a függetlenség és Európa becsület kérdése. Ezért az Önök előtt fekvő jelentés sérti Magyarország és a magyar nép becsületét".

Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország döntéseit a választók hozzák meg, a parlamenti választásokon.

"Önök nem kevesebbet állítanak, mint hogy a magyar nép nem elég megbízható, hogy megítélje, mi az érdeke. Önök azt hiszik, jobban tudják, mi kell a magyar népnek, mint maguk a magyar emberek" - fogalmazott a miniszterelnök.

 

A jelentés nem adja meg a tiszteletet a magyar embereknek

Azt mondta, a Sargentini-jelentés nem adja meg a tiszteletet a magyar embereknek, kettős mércét alkalmaz, visszaél a hatalommal, hatásköröket lép túl, az elfogadás módja pedig sérti a szerződést.

"Nekünk Magyarországon a demokrácia és a szabadság nem politikai, hanem erkölcsi kérdés. Önök most számbeli többség alapján akarnak erkölcsi ítéletet mondani és megbélyegezni egy országot és egy népet. Önök súlyos felelősséget vesznek magukra, amikor először az EU történetében egy népet ki akarnak rekeszteni az európai döntésekből. Önök megfosztanák Magyarországot attól, hogy a saját érdekeit képviselhesse az európai családban, amelyhez tartozik" - fejtette ki az plenáris ülésen Orbán Viktor.

 
tn496c0.jpg
 
 

Jelezte, vannak és lesznek is vitáik, különbözőképpen gondolkodnak a kontinens keresztény jellegéről, a nemzetek és a nemzeti kultúrák szerepéről, a család lényegéről és hivatásáról, továbbá "homlokegyenest ellenkező" nézeteket vallanak a migrációról. De szerinte a különbségek nem adhatnak okot arra, hogy bármelyik országot megbélyegezzék és kirekesszék a közös döntés lehetőségéből.

Hozzátette, "mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk".

A miniszterelnök megjegyezte: egy olyan országot akarnak kirekeszteni, amely az európai választásokon is egyértelmű döntéseket hozott. 2009-ben 56 százalékos, 2014-ben 52 százalékos többség szavazott a Fidesz-KDNP-re - emlékeztetett, kijelentve: "az EP-nek mi vagyunk a legsikeresebb pártja".

A szocialista és liberális ellenfelek érthetően nem boldogok e sikertől - folytatta -, de bosszút állni a magyarokon, amiért nem őket választották, nem tisztességes és nem is európai.

Szerinte a Sargentini-jelentést olyanok írták, akik alapvető tényekkel sincsenek tisztában. A 37 súlyos ténybeli tévedést tartalmazó jelentés bevallja, hogy elmulasztottak hivatalos delegációt küldeni Magyarországra - hívta fel a figyelmet.

Szavai szerint "a mi uniónkat az tartja össze, hogy a vitákat szabályozott keretek között rendezzük".

Felidézte, ő maga is kötött megállapodásokat, kompromisszumokat az Európai Bizottsággal a médiatörvényről, az igazságszolgáltatási rendszerről, sőt még az alkotmány egyes passzusairól is. A mostani jelentés azonban felrúgja az évekkel ezelőtt megkötött megállapodásokat - mondta. "De ha ezt Önök megtehetik, és felrúghatják, mi értelme megállapodást kötni bármely európai intézménnyel?" - tette fel a kérdést, úgy értékelve: "amit Önök tesznek, az az unióra és a konstruktív párbeszédre is csapást mér".

Orbán Viktor úgy vélte, az EP-képviselők már kialakították az álláspontjukat, a jelentést a többség valószínűleg megszavazza, így a véleményüket az ő hozzászólása már nem befolyásolja.

 
tn496c0.jpg
 
 

Mégis eljött a vitára, mert - mint mondta - az EP-képviselők nem egy kormányt, hanem egy országot, egy népet ítélnek el, azt a Magyarországot, amely ezer éve tagja a keresztény európai népek családjának, és amely munkájával, vérével járult hozzá Európa történelméhez. Hozzátette: egy olyan országot ítélnek el, amely fellázadt és fegyvert ragadt a hatalmas szovjet hadsereg ellen, súlyos véráldozatot hozott a szabadságért és a demokráciáért, továbbá megnyitotta határait a keletnémet sorstársai előtt.

A miniszterelnök kitért arra: Magyarország megharcolt a demokráciáért és a szabadságért, míg azok, akik most vádolják Magyarországot, "örökül kapták" a demokráciát, és nem kellett személyes kockázatot vállalniuk a szabadságért. Az antikommunista és demokratikus ellenállás magyar szabadságharcosait akarják most elítélni - fogalmazott.

A beszéd magyar nyelven itt érhető el, míg angol nyelven itt.
Miniszterelnök úr viszonválasza magyar nyelven itt érhető el, míg angol nyelven itt.

(MTI, fotó: Szecsődi Balázs)