7 Jun

Magyarország, Lengyelország, Bulgária, Litvánia és Lettország közösen hívták fel a figyelmet a főként a nyugat-európai tagállamok érdekeit tükröző, protekcionista intézkedéseket tartalmazó I. Mobilitási Csomag-javaslat negatív hatásaira az európai fuvarozói szektorra nézve.


A június 6-i luxembourgi Közlekedési Tanácson felszólaló delegációvezetők kiemelték, hogy a javaslatcsomag tárgyaláskor az európai uniós egységes piac megerősítésének követelményét nem vették megfelelően figyelembe.  Az EU olyan szabályozást készül elfogadni, amely nemcsak az európai fuvarozói szektor versenyképességét veszélyezteti, hanem az áruk és szolgáltatások szabad áramlása uniós alapelvek megsértésével az egész európai gazdaságnak árt, továbbá végső soron a fuvarozói díjak és az árak növekedésével az uniós polgárok gazdasági érdekeit is sérti.

Emlékeztettek arra, hogy az I. Mobilitási Csomag egyik legfontosabb célja az volt, hogy javítsa a járművezetők szociális körülményeit, azonban a tervezett intézkedések ezt nem valósítják meg, annál inkább a kelet-közép-európai és a periférián lévő uniós tagállamok fuvarozóinak kiszorítására törekednek az európai piacról; ezen felül nem veszik figyelembe az uniós környezetvédelmi és klímapolitikai célkitűzéseket valamint a fuvarozói szektor működésének sajátosságait.

Magyarország, Lengyelország, Bulgária, Litvánia és Lettország ezért a tervezett intézkedések hatásainak további alapos vizsgálatára szólított fel és kijelentették, hogy reális, kiegyensúlyozott és megvalósítható szabályozásra van szükség, amely egyszerre biztosítja a járművezetők védelmét, az uniós egységes piacon való tisztességes versenyt és a szolgáltatások szabadságát.