29 Jun

A Környezetvédelmi Miniszterek Tanácsülésén június 25-én Luxemburgban politikai iránymutatást adtak az emberi fogyasztásra szánt víz minőségéről szóló irányelv átdolgozására irányuló javaslathoz, valamint elfogadták a körforgásos gazdaságról szóló cselekvési tervről szóló tanácsi következtetéseket. A közlekedési ágazat dekarbonizációja kapcsán politikai vita volt a személy- és könnyű haszongépjárművek széndioxid-kibocsátási követelményeinek meghatározásáról szóló jogszabályi javaslatról.

A miniszterek politikai irányadó vitát folytattak az emberi fogyasztásra szánt víz minőségéről szóló irányelv átdolgozására irányuló javaslatról. A politikai vita két témára korlátozódott, egyrészről az ivóvízzel érintkező termékekre valamint az ivóvízhez való hozzáférés javítására vonatkozó rendelkezésekre. A vízhez való hozzáférés tekintetében az intézmények elismerték, hogy az ivóvízhez való hozzáférés biztosítása minden ember számára elengedhetetlen és elkötelezték magukat a vonatkozó Fenntartható Fejlődési Cél végrehajtása mellett. Magyarországhoz hasonlóan, a tagállamok legnagyobb része, egyetértett abban, hogy a vízzel érintkező anyagokra vonatkozó szabályozásnak az ivóvíz szolgáltatási lánc teljes hosszában jelen lévő minden termékre ki kell terjednie, így biztosítva a megfelelő ivóvíz minőségét a fogyasztói csapig.

A vitát követően a delegációk elfogadták a körforgásos gazdaságról szóló cselekvési tervről szóló tanácsi következtetést, amely közös elkötelezettséget jelent a fenntartható fejlődés megvalósítása érdekében.

A személy- és könnyű haszongépjárművek kibocsátási követelményeiről szóló politikai vita célja az volt, hogy további útmutatást adjon a kiemelt politikai elemek kapcsán, azaz a 2025-ös és 2030-as széndioxid-kibocsátáscsökkentés célok, valamint a nulla és alacsony kibocsátású járművek ösztönző rendszere kapcsán. Sok tagállam az ambíciónövelés mellett foglalt állást. Magyarország hangsúlyozta, hogy az autóipar az Európai Unió gazdaságának nagyon erős húzó ágazata, a gazdasági növekedés motorja. Az autóipar rendkívül fontos szerepet játszik a magyar gazdaságban is. Fontos, hogy az uniós szabályozással elősegítsük és erősítsük az ágazat versenyképességét a globális versenyben. Elérhető, reális és megvalósítható célra van szükség. Csak egy reális kibocsátás-csökkentési cél - megfelelő ösztönző rendszerrel kombinálva - fogja biztosítani azt, hogy az európai autóipar versenyképessége megmaradjon.

Az egyebek napirendi pontok között az Európai Bizottság tájékoztatást adott a folyamatban lévő jogszabály tervezetekről, a LIFE, a víz újrahasználatáról és a környezetvédelmi jelentéstételi kötelezettségek egyszerűsítéséről szóló rendeletekről, illetve az egyszer használatos műanyagokról szóló irányelvről.

A Bizottság bemutatta továbbá a beporzókról szóló kezdeményezését, illetve a francia delegáció a luxemburgi támogatásával ráirányította a Tanács figyelmét a Biodiverzitás Egyezmény COP15-ön elérendő ambiciózus célkitűzéseire.

A svéd delegáció tájékoztatást adott a vegyi anyagok és hulladékok stratégiai megközelítéséről (SAICM) szóló keretrendszer 2020 utánra vonatkozó elképzeléseiről, valamint felhívta a tagállamokat hogy csatlakozzanak a hatékony jogi szabályozás és eredményes végrehajtás célul kitűző magas szintű összefogás kezdeményezéséhez.

Az elnökséget átvenni készülő Ausztria rövid tájékoztatót tartott a tervezett munka programjáról.

A klímapolitikával összefüggésben a miniszterek tájékoztatást kaptak a nehézgépjárművek széndioxid-kibocsátásának csökkentéséről szóló jogszabályi javaslatról, valamint a közelmúltban történt nemzetközi klíma találkozókról.

A Tanácsülést megelőzően koordinációra került sor a V4-es országok, valamint Románia részvételével, melyen a delegációvezetők áttekintették az emberi fogyasztásra szánt víz minőségéről szóló irányelv átdolgozására irányuló javaslatra vonatkozó álláspontunkat. A koordináció keretében Szlovákia röviden bemutatta V4-es elnökségének programját, melynek egyik fő témája a vízgazdálkodás lesz a következő egy évre.